Amikor a szürke napokkal együtt szürkül a kedvünk is, akkor kell valami, ami egy kicsit visszahozza az életkedvünket. A feel-good filmek nem a nagy katarzisról szólnak, hanem arról a halk, de kitartó bizonyosságról, hogy az emberek alapvetően jók, és mindig van valami, amiért érdemes reggel felkelni.
Amélie csodálatos élete (2001)
Jean-Pierre Jeunet párizsi története mára egyet jelent a boldogság filmnyelvével. Amélie, a félénk pincérlány, aki a saját magányát mások apró örömeivel próbálja betölteni, olyan karakter, aki azonnal a szívedbe férkőzik.
A film színvilága, zenéje és ritmusa maga a gyógyír: olyan, mintha egy vizuális antidepresszánst néznél. De a valódi varázs abban rejlik, hogy minden nézőben elindít valamit – egy vágyat, hogy maga is jobban figyeljen a körülötte élőkre. Amélie története nem a szerelemről, hanem az emberi figyelemről szól. És ez ma különösen ritka.
Walter Mitty titkos élete (2013)
Ben Stiller filmje egy irodai hétközember történetét meséli el, aki a fantáziájában hős, a valóságban viszont láthatatlan. A film lényege: mi történik, ha az álmodozás egyszer csak valósággá válik.
A látvány grandiózus, a zenék katartikusak, de a film igazi ereje nem az izlandi tájakban rejlik, hanem abban, ahogy a néző saját bátorságát keresi közben. Minden korosztálynak szóló mese arról, hogy néha elég egyetlen lépés – és megváltozik az egész világ.
Julie & Julia (2009)
Egy film, amitől újra kedvet kapsz főzni, élni, és hinni abban, hogy a hétköznapokban is lehet varázslat. Meryl Streep és Amy Adams két szálon futó története a főzésen keresztül beszél az önazonosságról és a kitartásról.
A film legnagyobb ereje az, ahogyan a konyha az élet metaforájává válik: néha odaég valami, néha újra kell kezdeni, de végül minden recept működik, ha szívvel készül. A Julie & Julia nem gasztrofilm – életfilm.
Egy nap (2011)
Anne Hathaway és Jim Sturgess közös filmje talán a legkevésbé „vidám” a listán, mégis helye van itt. Az idő, a sors és a szerelem kérdését járja körül, miközben a két főhős kapcsolatának minden árnyalatát bejárjuk.
A filmben az a legfelemelőbb, hogy nem fél a valóságtól. Az évek múlása, a hibák, a késések mind az élet természetes részei – és ettől lesz emberi. Mert a valódi feel-good érzés nem mindig a happy end, hanem az, hogy elfogadjuk: volt értelme.
Az élet napos oldala (2006)
Egy család, amelyiknek semmi sem sikerül, mégis útra kel, hogy a legkisebb tagjuk egy gyerekszépségversenyen indulhasson. A film egyszerre tragikomikus és megható, de minden pillanata emberi.
A humor itt nem menekülés, hanem túlélési stratégia. A film bebizonyítja, hogy a kudarc néha a legfontosabb közös élmény, és a boldogság nem attól függ, hova jutunk el, hanem attól, kikkel tesszük meg az utat.
Az igazi csoda (2017)
Julia Roberts és Owen Wilson filmje egy különleges arcú kisfiúról szól, aki először megy iskolába. Könnyen válhatna giccsessé, de helyette tele van emberséggel, humorral és valódi érzelmekkel.
A film szépen mutatja meg, hogyan működik az empátia a gyakorlatban. Nem idealizál, hanem tanít: hogy kedvesnek lenni nem mindig könnyű, de mindig érdemes.
Kezdők (2010)
Ewan McGregor játssza az örök keresőt, aki édesapja késői coming outja után újraértékeli az életét. A film gyengéd, lassú és rendkívül őszinte.
A Kezdők az újrakezdés filmje – nemcsak a szülőé, hanem a gyereké is. Egy olyan mozi, ami azt üzeni: soha nincs késő szeretni, és még kevesebb ok van félni attól, hogy kik vagyunk valójában.
Szerelemre hangolva (2000)
Wong Kar-wai mesterműve lassú, érzéki és gyönyörű. Két magányos emberről szól, akik rájönnek, hogy házastársaik megcsalják őket, és közben egymásra találnak – anélkül, hogy bármi kimondódna.
A film minden képkockája melankólia és harmónia tökéletes keveréke. Nem klasszikus értelemben vett feel-good, mégis megnyugtat, mert visszaadja a hitet az emberi méltóságban, a szépségben és az önuralomban.
A bakancslista (2007)
Jack Nicholson és Morgan Freeman párosa két halálos beteg férfit alakít, akik úgy döntenek, hátralevő életükben megvalósítják minden álmukat. Lehetne szomorú film – de helyette felszabadító.
A humor és a bölcsesség tökéletes egyensúlyban van. A film nem a halálról, hanem az életről szól – arról, hogy mi számít igazán, és mennyit ér egy nap, amit nem pazarolunk el.
Chef (2014)
Jon Favreau filmje a gasztronómia, a zene és az újrakezdés ünnepe. Egy menő séf, aki elveszíti a munkáját, ételkocsiba ül és útnak indul a fiával.
A film „illata”, tempója és ritmusa maga az életöröm. Nincs benne ellenség, nincs benne dráma – csak a lassan kibomló felismerés, hogy a szenvedély mindig visszatalál az emberhez, ha el meri engedni, ami már nem működik.
Soul – Lelki ismeretek (2020)
A Pixar egyik legérettebb filmje, amely arról beszél, miért jó élni, és miért nem kell mindenáron „nagy dolgokat” elérnünk. A film zenés, filozofikus és szívmelengető egyszerre.
A Soul legfontosabb üzenete, hogy az élet értelme nem egy cél, hanem maga a tapasztalat. Egy film, amitől kicsit könnyebb lesz levegőt venni, és újra látni a világ apró szépségeit.
