Manapság a befektetések legkülönbözőbb formái is széles körben elérhetővé váltak. Ki ne találkozott volna a jutalék nélküli kereskedést kínáló eToro hirdetésével, vagy a gyors meggazdagodást ígérő önjelölt guruk tanfolyamaival.
Ha akár ezen hirdetések hatására, akár pedig más okból kifolyólag eldöntjük, hogy szeretnénk befektetni a pénzünket, akkor bizony érdemes alaposan utánanézni, hogy számunkra mik a legjobb befektetések.
Ebben a cikkben ehhez a döntéshez igyekeztünk segítséget nyújtani. Elsőként egy rövid összefoglalót hoztunk arról, hogy mi alapján érdemes befektetést választani. Ezután pedig bemutatjuk a 7 legjobb értékálló befektetési lehetőséget.
Hogyan válasszak a befektetési lehetőségek közül?
Nézzük tehát először azokat a szempontokat, amik segíthetnek a legjobb befektetési lehetőség kiválasztásában.
- Rendelkezésre álló tőke nagysága: sok befektetést el lehet kezdeni akár pár ezer forintból is, látni fogunk azonban olyan eseteket is, ahol jóval több pénzre van ahhoz szükségünk, hogy élni tudjunk az adott lehetőséggel.
- Kockázattűrő képesség: általánosságban elmondható az, hogy minél kockázatosabb egy befektetés, annál nagyobb hozammal kecsegtet. Mielőtt eldöntjük hogyan szeretnénk gyarapítani a vagyonunkat, mindenképp át kell gondolnunk, hogy mennyi kockázatot tudunk vállalni. Érdemes a következőt dolgokat megfontolni:
- Mi történik akkor, ha nem alakulnak ideálisan a dolgok?
- Mennyi pénzt tudok veszíteni ilyen esetben?
- Megengedhetem-e magamnak, hogy elveszítsem ezt a pénzt?
- Elvárt hozam: nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy várhatóan mennyit tudunk keresni egy adott befektetésen. Vannak, akik megelégszenek alacsonyabb hozammal, cserébe tudják, hogy alacsony kockázatot vállalnak. Vannak azonban olyanok is, akik hajlandóak magasabb kockázatot vállalni, cserébe jóval magasabb haszonra is szert tudnak tenni a befektetés által.
- A befektetés megtérülési ideje: A befektetések jó részénél ahogy egyre több idő telik el, úgy tudunk egyre magasabb hozamot elérni. Illetve előfordulhat az is, hogy csak egy bizonyos idő után lesz profitábilis a befektetésünk, Így a választás előtt mindenképpen érdemes átgondolni azt, hogy tudjuk-e elég ideig nélkülözni a befektetni szánt pénzünket.
- Szakértelem: Minden befektetésnél esetében fontos az, hogy értsük azt, mibe fektetjük a pénzünket. Az azonban már nagyon változó, hogy mennyi időre van szükségünk az adott tudás elsajátításához.
Most, hogy már tisztáztuk, hogy milyen szempontok alapján érdemes a befektetések közül választani, nézzük meg a legjobb értékálló befektetések listáját!
1. Kötvény
A kötvény egy hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, melynek kibocsátója lehet egy vállalat vagy az állam. A kibocsátó vállalja, hogy a futamidő közben meghatározott időszakonként meghatározott kamatot fizet, a futamidő végén pedig visszafizeti a kötvény névértékét. Egy példán keresztül nézzük meg, hogyan is működik egy kötvény.
Egy 1000 Forint névértékű kötvényt vásárolunk, aminek a futamideje 3 év, és évente kamatozik 5%-ot. Így az első év végén 50 Forintot kapunk, a második év végén is, a harmadik év végén pedig 1050 Forintot, azaz visszakapjuk a kötvény névértékét és az esedékes kamatot.
Természetesen a futamidő lejárta előtt is eladhatjuk a kötvényt (ha találunk rá vevőt), ekkor azonban elesünk a még ki nem fizetett kamatoktól.
Egy kötvény esetében a kockázatot az jelenti, ha a kötvény kibocsátója csődbe megy, ekkor se a kamatot nem tudja fizetni, se pedig a névértéket visszafizetni.
Kinek ajánljuk: a kötvényeket elsősorban olyan kockázatkerülő befektetőknek ajánljuk, akik rendelkeznek pénzügypiaci tudással és
2. Részvény
A részvények a kötvényeknél jellemzően kockázatosabb értékpapírok, cserébe magasabb haszonnal is kecsegtetnek. Egy részvény megvásárlásával az adott vállalatban vásárolunk meg egy részt, így ha a vállalat jól teljesít, akkor a részvényünk értéke emelkedni fog, ha viszont nem teljesít jól, akkor csökken, csőd esetén pedig el is értéktelenedik.
Részvényekkel sokat lehet bukni és sokat is lehet nyerni. A részvényekbe való befeketetés előtt mindenképp érdemes részletesen utánanézni annak, hogy milyen cég részvényeit szeretnénk megvásárolni. Amikor egy cég tőzsdére megy, azt nevezik IPO-nak, azaz initial public offeringnek.
Kinek ajánljuk: A részvények olyan kockázatkedvelő befektetők számára jelentik a legjobb befektetést, akik pénzügyi és gazdasági témákban otthonosan mozognak. Emellett az is fontos, hogy ne sajnáljuk az időt és az erőfeszítést a megvásárolni kívánt részvényeket kibocsátó cégek tanulmányozásának.
3. Befektetési alap
A kötvények és a részvények sokak számára vonzó, de egyben ijesztő lehetőségek is, hiszen nem könnyű kiválasztani, hogy melyik lesz az a részvény, ami majd jól teljesít és melyik az, ami nem.
A befektetési alapok erre kínálnak egy megoldást. Egy befektetési alapban többféle kötvény, vagy részvény (vagy egyéb értékpapír van), és ezek együttes teljesítménye határozza meg a hozamunkat. A befektetési alapokat pénzügyi területen jártas emberek állítják össze, így megspórolva nekünk azt, hogy magunknak kelljen a papírok közül választani.
A kényelemnek azonban ára van: a befektetési alapoknál alapkezelési díjat kell fizetni, azaz kisebb lesz a hasznunk, mintha mi magunk állítanánk össze a befektetési portfóliónkat. Továbbá azt sem érdemes elfelejteni, hogy az alapkezelők sem látják a jövőt, így előfordulhat az is, hogy a befektetési alap nem az elvárt hozamot produkálja.
Kinek ajánljuk: A befektetési alap mindenki számára jó megoldás lehet, aki kevés utánajárással szeretne befektetni. Az alapok nagy előnye, hogy azt is könnyen meg tudjuk választani, hogy mennyire legyen kockázatos a befektetésünk.
4. Állampapír
A kötvények egy speciális fajtája az állampapír, melynek a kibocsátója az állam. Ezek az utóbbi időben egyre népszerűbbek, különösképpen a Magyar Állampapír Plusz. És nem hiába. Az állampapír kockázata a befektetések között a legalacsonyabb, hiszen a Magyar Állam vállal arra garanciát, hogy a kamatot ki fogja fizetni.
A MÁP plusz futamideje 5 év, és az évek során a fizetett kamat egyre jobban emelkedik: kezdetben 3.5%, az ötödik év végén pedig már 6%. Így az 5 év során átlagosan évi 4.95% hozamra tehetünk szert. A MÁP plusz további nagy előnye, hogy tetszőleges összegért lehet belőle vásárolni, így akár pár ezer forinttal is bele lehet vágni a befektetésbe.
Kinek ajánljuk: Az állampapír azok számára a legjobb befektetés, akik szeretnék biztonságban tudni a pénzüket, nem szeretnének kockázatot vállalni, de mégis bankbetéttől nagyobb haszonra vágynak.
5. Arany
Az aranyat már az ókorban is használták fizetőeszközként és azóta is, ha már fizetni nem is tudunk vele akárhol, biztosak lehetünk benne, hogy bármelyik országban pénzre tudjuk cserélni.
Az arany befektetés az elmúlt évtizedekben igencsak kifizetődő volt. Az elmúlt egy évben 4.63% hozamot produkált, az elmúlt 5 évben ez a szám 43.43% volt, még az elmúlt 20 évben 584.65%.
Aranyba fektethetünk kétféle módon is: vásárolhatunk kézzel fogható aranyat, vagy pedig vásárolhatunk olyan értékpapírt is, melynek az ára az arany világpiaci árának a mozgását követi.
Kinek ajánljuk: Azoknak, akik kedvelik a régóta létező, jól bevált befektetési formákat és hajlandóak az állampapírnál magasabb kockázatot vállalni szép haszon reményében.
6. Ingatlan
A listákon szereplő értékálló befektetések közül az ingatlan az, amihez az egyik legtöbb kezdő tőkére van szükségünk. Egy lakás azonban több szempontból is lehet kiváló befektetés.
Az elmúlt 20 évben az ingatlanárak folyamatosan emelkedtek és egyelőre nem látni azt, hogy megváltozna ez a trend. Így egy most vásárolt lakás évek múlva jóval többet is érhet, mint amennyiért vásároltuk.
Egy lakásba való befektetés esetén nemcsak az ingatlanár növekedéssel érhetünk el hozamot, hanem albérletnek való kiadással is kiszámítható, havi jövedelemre tehetünk szert.
Fontos azonban tudni azt, hogy az ingatlanbefektetés sem kockázatmentes. Egyrészt nem lehetünk biztosak abban, hogy a lakásárak tovább emelkednek. Másrészt pedig, ha hirtelen szükségünk lenne a befektetett pénzünkre, egy lakás esetén nincs garancia arra, hogy ehhez nagyon gyorsan hozzá tudunk jutni, hiszen vevőt kell találnunk és le kell bonyolítani az üzletet, ami nem kis feladat.
Kinek ajánljuk: Az ingatlan azok számára nagyszerű befektetési lehetőség, akik rendelkeznek megfelelő kezdőtőkével és szeretnének hosszú távú rendszeres jövedelemre is szert tenni.
7. Műalkotások és gyűjtői darabok
A lista végére pedig egy, a befektetéseknek egy különös, de izgalmas és nagy haszonnal is kecsegtető fajtáját hoztuk. Ebben a kategóriában a legnehezebb azt meghatározni, hogy egyáltalán mennyi a várható hozam. Persze itt is többféle lehetőség van. Például: egy feltörekvő művész alkotásainak megvásárlása abban a reményben, hogy később befut az illető és sokszorosát fogja érni az alkotás. Ennél kisebb kockázattal jár, de jóval nagyobb tőkét igényel egy már elismert művész alkotásainak megvásárlása, itt viszont jóval valószínűbb, hogy ez nem fog veszíteni az értékéből, sőt az az idő során növekedni fog.
Az elmúlt időszakban a műalkotások mellett a legkülönbözőbb gyűjtői darabok iránt is nagyon megnőtt a kereslet: LEGO szettek, sportkártyák, stb. Fontos azonban itt is megjegyezni, hogy ezeknek a dolgoknak addig növekszik az értéke, amíg a kereslet is nő irántuk. Ha néhány év múlva halványul a lelkesedés, úgy ezek a darabok is veszíthetnek értékükből.
Kinek ajánljuk: Ezt a kategóriát feltétlenül azoknak ajánljuk, akik a befektetéshez kapcsolódó területen rendelkeznek elegendő tudással, továbbá képesek hosszabb ideig nélkülözni a befektetett pénzüket.
Összefoglalás
Összességében elmondhatjuk, hogy befektetni rengeteg különböző módon lehet. Vállalhatunk magas kockázatot és vállalhatunk nagyon alacsonyat is. Van, ahol bele tudunk kezdeni a befektetésbe néhány ezer forinttal, de bizonyos esetekben tízmilliókra van szükségünk. A legfontosabb az, hogy mindig azt próbáljuk megtalálni, hogy a saját anyagi helyzetünket és képességeinket figyelembe véve számunkra mi a legjobb befektetés.