Gondolkoztál már azon, hogy melyik filmeken agyaltál a legtöbbet miután megnézted őket? Melyek voltak azok, amik mozgásban tartották az agyadat?
Akár igen, akár nem, ez a cikk neked szól. Ebben a cikkben nem „egyszer nézős” filmeket fogsz találni, hanem olyanokat, amiket akár évekkel később is szívesen veszel majd elő. Mert új szemszögből, új élettapasztalattal vagy csak más hangulatban lehet, hogy teljesen mást értesz meg belőle, mint amikor először nézted őket.
A listára a régi klasszikusok mellé felfért néhány újdonság is. A célja mindegyiknek az, hogy gondolkodásra késztessen, és mellett érdekes film is legyen.
A legjobb gondolkodtató filmek listája
A filmtörténet során több elgondolkodtató és érdekes, izgalmas film készült. Már az 1950-es évektől kezdve születtek mesterművek. És szerencsére a 2000-es, 2010-es években sem hagytak alább az ilyen alkotások. Most ezek közül gyűjtöttük össze a legjobbakat!
Ex Machina
Az Ex Machina egy 4 szereplős kamara-sci-fi, ahol egy fiatal programozó, Nathan a nyaralójába hívja egyik programozóját Calebet. Aél, hogy bevonja egy kísérletébe, ahol eg verseny győzteseként egy hét alatt hétszer kell beszélgetnie egy robotnővel, Ava–val. A feladat. meg kell állapítsa Ava valóban mesterséges intelligenciával van-e ellátva, tehát rendelkezik öntudattal, képes-e önálló gondolatiságra. A Turing teszt alapján zajló beszélgetések alapján kiderül: Ava tényleg mesterséges intelligencia. De közben más is kiderül.
A viharsziget (Shutter Island)
Egy amerikai thriller Martin Scorsese rendezésében, főszerepben Leonardo DiCaprioval.
Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind)
Főszereplőnk a film során romantikus és tudományos-fantasztikus motívumok segítségével deríti fel az emlékezet és a szerelem természetét. A film 2004-ben készült, tehát nem egy mai darab. De ez mit sem von le az értékéből.
Stranger than Fiction
Willl Ferrellt mindig a komolytalan, vicces szerepeiről ismerjük. De van néhány olyan filmje is, ahol komoly szerepet alakít és elgondolkodtató témát dolgoz fel. Ilyen a Stranger than Fiction is.
Fekete Hattyú (Black Swan)
A film főszereplője Natalie Portman alakításáért az Oscar és Golden Globe-díjat is nyert.
2001: Űrodeüsszeia (2001: A Space Odyssey)
Arthur C. Clarke egyik legismertebb sci-fi regényének filmváltozata a 2001. Űrodisszeia, amit 1968-ban rendezett Stanley Kubrick.
12 majom (12 Monkeys)
Amerikai sci-fi, amely 1995-ben készült, Terry Gilliam (Monty Python társulat egykori tagjának) rendezésében. Az időutazásos történetet Chris Marker A kilátóterasz (1962) című fénykép-regénye inspirálta.
Memento
Christopher Nolan egyik első rendezése, ahol már fiatalon megmutatta rendezői zsenialitását.
Rekviem egy álomért
Sokkolóan mutatja be mit tud tenni az emberrel a függőség. Érzékenyebb, tiszteletreméltó embereket is képes tönkretenni a drog, a szerencsejáték vagy épp a videojáték.
Csillagok között
Egy családi drámába csomagolva olyan kérdéseket boncolgat a film, mint az idő relativitása vagy az emberiség interplanetáris benépesítése.