Ismerd meg Valletta nevezetességeit!

2024. június 11.

Az Európai Unió legkisebb fővárosa Valletta, amelynek területe alig egy négyzetkilométer, és 6500 fő a lakossága. Málta székhelyén a turisták gyakorlatilag többen vannak, mint a helyiek, legalábbis szezonban. 

A kis területhez képest komoly szintkülönbségekkel kell szembenéznie annak, aki ide ellátogat. Egymás mellett párhuzamosan futnak a széles sétálóutcák, ezekre merőlegesen pedig a kisebb keresztutcák. Ezek sok esetben meredek lépcsőket takarnak, többségük egyirányú zsákutca. 

A város tervezése miatt viszonylag könnyű kiigazodni. Sok látnivaló található Vallettában, amelyeket kár lenne kihagyni, ha már ide vezetett az utunk. Most ezek közül mutatunk be néhányat a következő írásunkban, de részletesebben olvashatsz róluk a Wanderers oldalán is. 

Az épületek

A szigeten fejtett mészkőből épült házak állnak, amelyek jellegzetességei az ajtók és a klasszikus máltai faerkélyek. A bejárati ajtók vastag tömör fából készülnek, hatalmas kopogtató vagy hal alakú kilincs díszíti mindegyiket. 

Az erkélyek erre a térségre jellemzőek, alig 50 cm-re állnak ki a mészkőfalból, és színesre vannak festve. Díszítő funkciójuk is jelentős, de állítólag a máltai nőknek épült, akik innen kinézve teremtettek kapcsolatot a külvilággal. Az arab eredetre vezethető ez vissza, hiszen nem szabadott a nőknek elhagyni a házat a férjük nélkül. 

Ezek az erkélyek és ajtók ma presztízskérdésnek számítanak Máltán, az itteniek nagyon ügyelnek rá, hogy rendben legyenek. Mindegyik ki van cserélve vagy fel van újítva, egyébként ennek költségéhez pályázni is lehet a lakosoknak. Mindenesetre érthető, hiszen meghatározóak a város képét nézve. 

Lélegzetelállító panoráma

Az egyik leghíresebb látványosság Vallettában a Felső-Barrakka kert. A park 60 méterrel magasodik a tenger fölé, ezért lenyűgöző a kilátás innen a kikötőre, és a túlpartról benyúló Három Városra. 

Minden nap délben és délután 4 órakor megtöltik az egyik ágyút az itt található ágyú sorból, és durrantanak egyet. A park nevezetességei közé tartozik az 1661-ben épült pazar boltívsor is, valamint azt is érdemes tudni, hogy ez a város legmagasabban fekvő pontja. 

A túlpartról komppal érkezőket egy lift viszi fel a magasba, amely sokáig nem üzemelt, de 2012-ben átadták felújítva. Az eredeti 1905-től egészen 1973-ig bírta, majd közel negyven éven keresztül csak lépcsőn lehetett feljutni. 

Kiemelt látványosság Máltán

A nagymesterek palotája a főtéren található, és napjainkban a máltai elnök hivatalaként funkcionál. Korábban a Szent János Lovagrend székhelyéül szolgált, a brit uralom alatt pedig a kormányzó palotája volt. 

Az egyszerű külső ne tévesszen meg senkit, pompázatos belső terek várnak minket ebben a csodálatos épületben. A világ legnagyobb fegyver- és páncélgyűjteményének ad otthont a palota, a szobákat pedig a fegyvertáron kívül gyönyörű kárpitok és freskók díszítik. Itt bepillantást nyerhetünk a Máltai Lovagrend tagjainak életébe is. 

Ajánló