Kötődhet egy szarvasmarha egy emberhez?

2024. április 10.

Szarvasmarhát szinte a világ minden táján tartanak. Közel 200 országban vannak jelen a tehenek, az átlagos állomány nagysága másfél milliárdra tehető. A legtöbb egyed Brazíliában, Indiában, az Egyesült Államokban, Etiópiában és Kínában él.

A tehenek okosabbak, mint azt a legtöbben hiszik

Bár a köznyelvben a marha szót sokszor a buta, tudatlan emberre használják, valójában a tehenek igenis intelligens állatok. Amennyiben az AnivetDirect szarvasmarhatartáshoz szükséges eszközeit használjuk, akkor biztosan megfelelő körülményeket tudunk biztosítani az állatok számára. Ebben az esetben a tehenek bizony kötődhetnek úgy az emberhez, mint ahogyan egy eb. Sőt, a marhák éppúgy el tudnak sajátítani hasonló viselkedésmintákat, mint a blökik.

A tehenek ugyanis összetett érzelmi képességgel rendelkeznek. Árulkodó a testtartásuk és a tekintetük is, de a jószágok által kiadott hangokból is következtetni lehet arra, hogy jól érzik magukat a bőrükben, stresszesek vagy éppen félnek valamitől.

Nemcsak a gazdájukhoz képesek kötődni, hanem fajtársaik társasága is fontos számukra. A csordán belül kialakul egy hierarchia, amely meghatározza a tehenek mindennapját. Tanulékony állatok, és jó az alkalmazkodó képességük is. Nevelhetők, ami azt jelenti, hogy tanulnak az őket ért impulzusból, hiszen kiváló a memóriájuk.

Képesek személy szerint emlékezni emberekre, mint ahogyan tárgyakra is. Sőt, még a társaik érzéseire is tudnak reagálni a kutatások szerint. Feltalálják magukat, ha váratlan helyzettel, veszéllyel szembesülnek, és élen járnak az új megoldások kiötlésében is.

Odafigyeléssel felismerhető, hogy mit “mondanak” a szarvasmarhák

Bár beszélni nem tudnak, mégis képesek kommunikálni akár az emberrel is a tehenek. Fontos, hogy gazdaként megértsük ezeket a jelzéseket, hiszen így jobb körülményeket lehet teremteni az állatok számára.

A legegyszerűbb a hangokat értelmezni, amelyekkel az érzelmeikről és az állapotukról “mesélnek” a szarvasmarhák. A magas, hosszú bőgés arról árulkodik, hogy az állat fél vagy stresszes. Eközben a jószág testtartása rendszerint feszült, merev, pupillái pedig tágra nyílnak.

A nyögés és a morgás inkább kényelmetlenséget jelez, és akkor is hallható, ha valamivel nem elégedett a tehén. A farokcsóválás esetén meg kell figyelni, hogy az mennyire intenzív. Lehet, hogy csak a bosszantó rovarokat akarja elhessegetni magától az adott egyed, ugyanakkor ha sem legyet, sem szúnyogot nem látunk a közelében, akkor valószínűbb, hogy az örömét szeretné kifejezésre juttatni.

Érdekesség és kevéssé ismert tény, hogy a marhák a macskákhoz hasonló doromboló hangot adnak ki, ha jól esik számukra valami. Akit megnyal az állat, arról gondoskodni szeretne, ez tehát a kötődés és a bizalom egyértelmű jele.

Innen lehet tudni, ha a tehénnek valami baja van

Amennyiben a szokásosnál kevesebbet mozog egy szarvasmarha vagy étvágytalan, akkor valószínűleg nem érzi jól magát a bőrében. Ebben az esetben nem érdemes várni, jobb mielőbb hívni az állatorvost.

Ajánló