Manapság a hipertónia – avagy magas vérnyomás – népbetegséggé vált, ráadásul már közel sem csak az idősebb korosztály érintett benne, hanem egyre több fiatalnál és középkorúnál is diagnosztizálják.
Ez annak fényében különösen szomorú tény, hogy voltaképpen egy olyan betegségről van szó, amit az esetek döntő többségében a helytelen életmód okoz, tehát egy kis odafigyeléssel megelőzhető és kezelhető lenne.
Ez magába foglalja a megfelelő táplálkozást, a rendszeres testmozgást, a stressz csökkentését, a kellő mennyiségű alvást, valamint az olyan természetes összetételű készítmények fogyasztását, mint a Myrobalan magas vérnyomás elleni gyógynövényes kapszulája.
Ám aki nem veszi komolyan ezt a problémát és nem tesz ellene semmit, az azt kockáztatja, hogy a szervezetében visszafordíthatatlan károsodások alakuljanak ki. Hogy pontosan mik lehetnek ezek? Nézzünk néhány példát!
Szív- és érrendszeri betegségek
A magas vérnyomás szövődményei közt ez tekinthető az “aranyérmesnek.” A hipertónia ugyanis az erek elmeszesedéséhez vezet, melynek következtében csökken az átmérőjük, hisz az érfalakon plakkok rakódnak le.
Emiatt a szív tápanyagellátása romlik, a szívizom oxigénhiányos állapotba kerül, és ha a plakkok miatt az egyik koszorúér elzáródik, az szívrohamot okoz.
A szívinfarktus pedig vezető haláloknak számít nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon is. Kegyetlen, hirtelen lecsapó “gyilkos,” ami gyakran a semmiből tör elő, és pár perc alatt képes végezni az emberrel, így sajnos sok esetben már későn ér oda a segítség, és a beteg meghal, mielőtt orvosi ellátást kaphatna.
Az agy károsodása
Az imént említett érelmeszesedés az agyban is megtörténik, és itt is visszafordíthatatlan károkat tud okozni. Az a kisebbik rossz, ha a leszűkült átmérőjű erek miatt az agy nem kap elég oxigént, emiatt elhalnak a szövetek és romlik a memória.
Az igazi veszélyt viszont az agyvérzés jelenti. Ez akkor következik be, ha az egyik ér az agyban megreped, a vér pedig a környező agyszövetbe szivárog, emiatt az érintett terület megbénul.
A stroke szintén nagyon könnyen vezet halálhoz, de ha a beteg életben is marad, akkor is nagy az esély rá, hogy maradandó károsodást szenved, például fizikailag lebénul, vagy szellemileg visszamaradottá válik (esetleg mindkettő).
Látásproblémák
A szemeinket vékony erek sokasága hálózza be, és nem nehéz kitalálni, hogy bizony itt is gondot jelent az, ha csökken az átmérőjük. Az üvegtesti és látóideghártya-vérzés mindenképp komoly probléma, hiszen ezek által nem csupán romlik a látás, de akár teljes vakság is bekövetkezhet.
Vesegondok
Végezetül említsük meg, hogy a beszűkült erek a vesében is komoly károkat tudnak okozni. Mivel a vese nem kap elég vért, ezért nem tudja kellőképp hatékonyan elvégezni a kiválasztási folyamatokat, így hosszú távon veseelégtelenség alakulhat ki, ami szintén halálhoz vezethet. Értjük már, hogy miért nem szabad félvállról venni a magas vérnyomást?