A szén-monoxid érzékelő az otthonunk egyik legkisebb, mégis egyik legfontosabb készüléke. Nem mindegy azonban, hogy hova és milyen magasra kerül, hiszen ha azt szeretnénk, hogy a berendezés hibátlanul ellássa a feladatát, akkor nem telepíthető akárhova.
Az alábbi cikkünkben részletesen beszámolunk arról, hogy mit kell tudni az elhelyezéséről. Kiérünk a magasságra, a helyiségekre, valamint olyan tényezőkre, amiket pluszban mindenképpen figyelembe kell venni. Ezek a döntések ugyanis hatással lehetnek az életünkre.
A felszerelési magasság kérdése
Az Elektrikstore.hu szén-monoxid érzékelőit elengedhetetlen, hogy a megfelelő magasságba szereljük, csak így képes időben érzékelni az egészségre veszélyes gázok jelenlétét a lakásban. A figyelmeztetést csak akkor tudja leadni, ha előzetesen gondoskodtunk a megfelelő működésről.
Nem árt tudni, hogy a káros gáz könnyebb a levegőnél, tehát fentről lefelé tölti meg a helyiséget. Ez az oka annak, hogy a készüléket egy átlagos belmagasságú helyiségben 180 és 240 centiméter közötti magasságban kell elhelyezni. Ez a legoptimálisabb, itt észlelheti legelőször a gáz jelenlétét.
A hálószobában ez természetesen módosulhat, hiszen a bent tartózkodókat megóvhatjuk azzal, ha a berendezést légzési magasságban szereljük fel. Ez bőven elég arra, hogy az esetleges veszély esetében még időben érzékeljen, majd figyelmeztesse az alvó lakókat. Ez azonban közel sem lesz elég, hiszen rendszeres ellenőrzésre minden esetben szükség lesz.
Mire kell még ügyelni a felszerelésnél?
Az érzékelő elhelyezésénél természetesen nem csak a magasságra kell figyelni, hiszen kiemelt szempontnak számít a szerkezet távolsága az érzékelni kívánt forrástól. Amennyiben tehát fával tüzelünk odabent, esetleg gázos fűtési megoldásról vagy főzésről van szó, akkor mindenképpen abban a helyiségben szereljük fel az érzékelőt, ahol a gázforrás található, lehetőleg 2-3 méterre az eszköztől.
Emellett célszerű minden olyan szobába beszerelni, ahol rendszeresen megfordulunk, ahol sok időt töltünk a hétköznapok során. Csakis ezzel a módszerrel óvhatjuk meg magunkat és a családtagjainkat a tragédiától.
Hova ne kerüljön?
Vannak a lakásnak olyan helyei, ahol bizony nem túl optimális egy érzékelő. Ilyen a mosogató vagy a tűzhely feletti terület. Emellett kerüljük a huzatos szobákat, területeket, ablakokat, ventilátorokat, valamint a szellőzőt, hiszen ezek mind erőteljesen befolyásolhatják a levegő áramlását.
Nem tanácsos felszerelni a berendezést könnyen szennyeződő helyekre, ahol megtelhet porral, ez ugyanis megakadályozhatja abban, hogy időben jelezze a problémát. A másik fontos tényező pedig az, hogy +40 és -10 Celsius fok felett és alatt nem működik biztonságosan, így a napos vagy hideg területeket is érdemes elkerülni.
Amit pedig talán mondani sem szükséges, hogy az épületen kívül, illetve szekrényekben nem túl sok értelme van őket felszerelni.