Mire számítsunk, ha afrikai gint kóstolunk?

2024. június 11.

A ginnek világa sokszínű, és ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy milyen sokféle formában kortyolhatjuk, hanem abban is, hogy származási helyben és – ahogy ezek után már egyáltalán nem meglepő – fajtában is igencsak nagy választék áll rendelkezésünkre.

Engedjük meg magunknak a kísérletezést!

A kulturált italfogyasztás jegyében elsősorban gourmet élményről beszélhetünk, ami viszont egyet jelent azzal az attitűddel, hogy időnként kilépünk a komfortzónánkból, magunk mögött hagyjuk a megszokottat, és keresünk valami egészen újat és páratlant, amivel addig még nem találkoztunk. 

A Prémium Italnagykereskedés Online minőségi gin kínálatában például felfedezhetjük magunknak az Amarula African Gint, ami némileg más típusú ízvilágot fog jelenti, ahogy azt az eredetileg Hollandiából származó nedű esetében már megszokhattuk. Nézzük, mit érdemes tudnunk erről az ínycsiklandó italról!

Páratlan ízharmóniára számíthatunk!

A boróka a titka minden ginnek, hiszen nélküle el sem készülhetne ez a finom nedű, ám az egyforma alap ellenére határozottan kijelenthetjük, hogy ahány ház, annyi szokás. Hiszen mindegyiket az egyedi fűszerezés teszi teljesen egyedülállóvá. Az Amarula African Gin esetében a marula, valamint a narancsvirág speciális kombinációja adja a tökéletesen harmonikus, mégis teljesen egyéni ízvilágot.

A Hollandiából származó gineket eredetileg gyógyító szándékkal készítették, amit a borókának tulajdonítottak. Persze ez akkoriban meg se közelítette a mai ginneket, elképesztően magas volt az alkoholtartalmuk, és alighanem a gourmet élmények hajszolása helyett inkább a tudat elbódítása lebegett az emberek lelki szemei előtt célként, amikor a poharukba töltötték. Ez ma már egyáltalán nincs így, és mindenkit arra biztatunk, hogy tudatos formában fogyasszon alkoholt.

Ismerjük meg közelebbről az Amarula African Gint!

Ha ismerős az Amarula, akkor egészen biztos, hogy járatosak vagyunk a minőségi italok világában, hiszen ez egy márkanév, amelynek a termékei közül leginkább a krémlikőrje az, amit a legtöbben ismernek és kedvelnek. A névhez hűen ragaszkodva a marula fontos komponense a készítményeiknek, amely könnyen felismerhető és különleges ízjegyeket kölcsönöz ezeknek az italoknak.

A marula külsőre talán leginkább a szilvát idézi, és jó tudni, hogy kizárólag kézzel szedik. Becsüljünk hát meg minden cseppet, amit a hozzáadásával készítenek, hiszen sok energia van abban, hogy végül az asztalunkra kerülő italokat ízesíthessék vele. 

Érdekesség, hogy az elefántok viselkedése jelzi azt, ha ez a gyümölcs végre készen áll a szüretelésre. Nem véletlen, hogy minden üveg ital után, amit értékesítenek, támogatást küldenek az elefántok megmentéséért dolgozó Amarula Trust számára. Ezúttal tehát értük is teszel azzal, ha beruházol egy palackra.

A fenséges ízvilág, a különleges összetevők és az ínycsiklandó, harmonikus végeredmény együtt olyan kombinációt testesít meg, amit vétek lenne kihagyni. Ne tedd te sem, kóstold meg az Amarula African Gint!

Ajánló