Ha egy magyarországi kereskedő szélesíteni szeretné a vásárlók körét, akkor az egyik leghatékonyabb módszere ennek az, hogy bevezeti a SZÉP Kártya elfogadásának lehetőségét. Azonban a folyamat során több lépésre is oda kell figyelni, valamint az sem mindegy, hogy melyik szolgáltatást választjuk a kártya használatához.
Ügyelni kell az előírásokra
Ahhoz, hogy egy kereskedő SZÉP Kártya elfogadóvá váljon, olyan TEÁOR-ral kell rendelkeznie, ami a 76/2018-as kormányrendelet 5. paragrafusában szerepel. Erről részletes listát is lehet találni az interneten. Ma már még inkább megéri SZÉP Kártyát elfogadni, mivel januártól eltörölték a különböző zsebeket, a jóváírt összegeket szabadon lehet költeni szállásra vagy éppen vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatásokra. A kereskedőnek a fizetési eszközről is gondoskodni kell, amiben a Bizpay, a Worldline magyarországi partnere is segíteni tud.
A különböző zsebek eltörlése azért is előnyös, mert így egyszerűbb és könnyebb lett az ügyintézés a kártyabirtokos, a kártyát elfogadó hely számára, de még a munkáltató is jól járt ezzel. SZÉP Kártya elfogadóvá az a bejegyzett gazdálkodó szervezet válhat, ami érvényes adószámmal rendelkezik, valamint a pénzügyi és működési feltételeknek is megfelel. Ez egy termináltól független szolgáltatás, amit külön kell igényelni a szolgáltatónál és online is be lehet nyújtani az igényt. Magyarországon 4 olyan intézmény van, ami SZÉP Kártyát bocsát ki: OTP, MBH Bank, K&H és az Edenred.
Érdemes mind a négy szolgáltatóval szerződést kötni, hogy minél több vásárlót tudjon a kereskedő bevonzani. A terminálra is nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy az képes legyen a kártya elfogadására. A szerződéskötési és a jóváhagyási folyamat már abszolút a szolgáltatótól függ, általában néhány hetet vesz igénybe. Felülvizsgálják a kereskedő jogosultságát, jogi követelményeknek való megfelelését és a pénzügyi stabilitását.
Miért előnyös a kereskedőnek?
Természetesen az egyik legnagyobb pozitívum az, hogy növekszik a potenciális ügyfelek köre, ami nagyobb forgalomhoz fog vezetni. Versenyelőnybe kerülhet a többi piaci szereplővel szemben, és az ügyfél-elégedettséget, valamint a visszatérő vásárlók számát is lehet növelni ezzel a módszerrel. A brandépítés, jó hírnév és megfelelő bizalom kialakításában is szerepet játszik és további marketingcsatornákhoz is hozzáférést kapunk.
Mi a helyzet a költségekkel?
A SZÉP Kártya forgalom 3,6%-át, de legalább tranzakciónként minimum 12 forintot jutalékként kell kifizetni. Ez elsőre soknak tűnhet, de ha azt nézzük, 2,5 millió kártya van forgalomban ma Magyarországon, ami egy hatalmas vásárlói potenciált jelent. A díjak pedig minden szolgáltató esetében egységesek, mivel azt jogszabályban határozták meg.
A SZÉP Kártya elfogadás egy olyan lehetőség a kereskedőknek, aminek csak előnyei vannak, így érdemes minél hamarabb elindítani a folyamatot.