Van egy pillanat, amikor a gitár többé nem hangszer. Átlép valami határt: történetet mesél, sebet tép fel, vagy épp egyetlen hanggal többet mond el, mint ezer dalszöveg.
Ez a lista azokról a pillanatokról szól, amikor a gitárszóló nem csupán technikai bravúr, hanem egyszerűen beleég a lelkünkbe.
Találd meg köztük a kedvenc zenekarod!
Ne hülyéskedj, a srácnak már a pengetője is legenda…
Hendrix úgy nyúlt Dylan dalához, mintha átírná a rock DNS-ét. A szóló egyszerre harag, űrutazás és pszichedelikus vízió.
Jimi Hendrix – All Along the Watchtower
A hangok feszülnek, törnek, hullámzanak — nem is játszik, hanem fest, mégpedig elektromos fényekkel egy háborús-káoszos korszak egére. Itt születik meg az „elektromos blues forradalmár” szerep.
Led Zeppelin – Stairway to Heaven (Jimmy Page)
A rock „zarándokszólója”. Jimmy Page nem siet, nem villog: felvezet, épít, majd a végén kitör. Az első hangok olyanok, mintha egy ősi templom kapuja nyílna ki, a végén pedig rock-katarzisban ég el minden. Ez a szóló útnakindulás, megérkezés és felismerés egyszerre — tökéletes dramaturgia.
És ekkor jön: a fájdalom luxusa, David Gilmour minden egyes hangot úgy tart ki, mintha időt akarna nyújtani, csak hogy még egy kicsit benne maradjunk ebben a szépséges szomorúságban.
Pink Floyd – Comfortably Numb (David Gilmour)
Ez nem technika, hanem lélekboncolás — a gitár itt sír, könyörög és felszabadít.
Ha pedig boncolgatunk, akkor máris itt van Brian May, aki operát kapcsol a rockhoz, és mégis természetesnek tűnik.
A szóló tökéletesen időzített dráma: elegáns, játékos, stadion-töltő energia. Mint amikor valaki lezár egy Shakespeare-jelenetet — aztán kacsint, hogy csak kezdődik az őrület.
Ha Maynél eltörhetett néhény pengető a felvétel során, akkor Jöhet Mark…pengető nélkül, mégis pengeélesen.
Dire Straits – Sultans of Swing (Mark Knopfler)
Knopfler nem száguld, hanem táncol, csipkelődik, mesél. A hangjai olyanok, mint a neonfény egy éjjeli pub üvegén: elegánsak, urbánusak, és tele vannak kimondatlan érzelmekkel. A végső futam? A „nem erőből kell nyerni” zenei definíciója.
Szólók, amelyek átírták a rock játékszabályait
Van Halen – Eruption (Eddie Van Halen)
Itt nem egyszerűen játszanak — itt feltalálnak egy új világot. A tapping technika, a torzítás kezelése, a hangok futása olyan, mintha idő- és térhajlítást hallgatnál. Eddie nem csak gitározott: megmutatta, hogyan szól a jövő.
Metallica – One (Kirk Hammett)
A szóló olyan, mint egy háborús napló, amit vérrel írtak. A lassú, tiszta bevezetés a trauma csendje, majd jön a géppuskatűz-tempó, a fájdalom, a düh, a túlélés. Hammett itt megmutatja: a metal nem zaj, hanem morális dráma. De, persze sosem bocsátjuk meg, hogy az egész albumon vadászni kell a basszusgitár soundra, mert az valahogy kimaradt.
Guns N’ Roses – Sweet Child O’ Mine (Slash)
Az induló riff romantika, a szóló pedig vallomás — de cigarettafüstben, bőrszagban, neonfényben. Slash minden hangot úgy hajlít, mintha egy szerelmes rock-hírvivő lenne, aki soha nem vallaná be, mennyire sebezhető. A legszebb „rosszfiús líra”.
Ozzy Osbourne – Crazy Train (Randy Rhoads)
Rhoads fúziós láng: klasszikus zenei gyökerek és metál-energia. A szóló feszes, intelligens, művészi robbanás. Ahogy egy zenetudós fejében szólna a heavy metal — csakhogy itt élő, lángoló, vibráló valóság.
Deep Purple – Highway Star (Ritchie Blackmore)
Ez nem szóló — gyorsulási verseny. Barokk futamok, motorzaj-szintű tempó és olyan magabiztosság, ami csak Blackmore sajátja. A hard rock itt kapott szimfonikus adrenalint.
Amikor egy gitárba több érzelem szorult, mint egy emberbe
Prince – Purple Rain
A hangok lassan égnek, mint egy végtelenül lassított naplemente. Prince minden pillanatot túlélési vallomássá tesz: szerelem, fájdalom, feltámadás. A szóló a csenddel kezd beszélgetni — aztán robban.
Eric Clapton – Tears in Heaven (Unplugged)
Szinte alig „szóló”, mégis: minden rezdülés önvallomás. Clapton keze nem erőből szól, hanem fáradt szeretetből. Ez a gyász zenéje — csendes, törékeny, emberi.
Gary Moore – Still Got the Blues
Moore keze nem húrt nyom — szívet. A sustain nem fizika, hanem fájdalom, amit nem enged el. Ez a dal nem nosztalgia, hanem elvesztett szerelem naplója.
Santana – Europa
Mediterrán érzelem, latin vér, lassú vibrato, tűz. Santana minden hanggal ölel, simogat, követel. A gitár itt lélegzik.
Jeff Beck – Cause We’ve Ended as Lovers
Beck hangja emberi. Bravúr — tiszta, őszinte, szomorú. Mintha egy szakítást hallanál, amit már nem lehet visszavonni.
Amit csak koncerten láthatsz….
Stevie Ray Vaughan – Live guitar-swap solo moment
Milyen más szólókat érdemes még megkeresned?
Bár a fentebb felsorolt gitárszólókat nehéz lenyomni, de könnyen lehet, hogy olyan zenekaroktól származnak, akiket nem ismersz vagy szeretsz.
Ebben az esetben érdemes kicsit tovább keresgélni — mi pedig megkönnyítjük a dolgod.
Íme, további 50 remek gitárszóló, amely között megtalálhatod a saját kedvenc zenekarodat is:
- Jimi Hendrix – All Along the Watchtower
- Led Zeppelin (Jimmy Page) – Stairway to Heaven
- Eddie Van Halen – Eruption
- Pink Floyd (David Gilmour) – Comfortably Numb
- Guns N’ Roses (Slash) – Sweet Child O’ Mine
- Dire Straits (Mark Knopfler) – Sultans of Swing
- Eric Clapton – While My Guitar Gently Weeps (live, Concert for George)
- Stevie Ray Vaughan – Texas Flood
- Carlos Santana – Europa
- Queen (Brian May) – Bohemian Rhapsody
- Lynyrd Skynyrd – Free Bird
- Metallica (Kirk Hammett) – One
- Deep Purple (Ritchie Blackmore) – Highway Star
- Ozzy Osbourne (Randy Rhoads) – Crazy Train
- Joe Satriani – Surfing with the Alien
- Steve Vai – For the Love of God
- Gary Moore – Still Got the Blues
- Rory Gallagher – A Million Miles Away (live)
- The Eagles (Don Felder & Joe Walsh) – Hotel California
- Thin Lizzy (Brian Robertson & Scott Gorham) – Still in Love with You
- Iron Maiden (Adrian Smith & Dave Murray) – The Trooper
- Joe Bonamassa – Sloe Gin
- Jeff Beck – Cause We’ve Ended as Lovers
- Buddy Guy – Damn Right, I’ve Got the Blues
- B.B. King – The Thrill Is Gone (live)
- Santana – Samba Pa Ti
- Prince – Purple Rain
- The Allman Brothers Band (Duane Allman & Dickey Betts) – Jessica
- Derek and the Dominos (Eric Clapton & Duane Allman) – Layla
- Megadeth (Marty Friedman) – Tornado of Souls
- Pantera (Dimebag Darrell) – Floods
- Judas Priest (Tipton & Downing) – Painkiller
- Michael Jackson (Eddie Van Halen) – Beat It
- Richie Sambora (Bon Jovi) – Wanted Dead or Alive
- U2 (The Edge) – Until the End of the World (live)
- Steve Lukather (Toto) – Rosanna
- Whitesnake (John Sykes) – Still of the Night
- Extreme (Nuno Bettencourt) – Get the Funk Out
- Yngwie Malmsteen – Far Beyond the Sun
- Brian Setzer – Sleepwalk (live)
- Peter Frampton – Do You Feel Like We Do (live)
- Jason Becker – Altitudes
- Marty Friedman – Valley of Eternity
- Zakk Wylde – No More Tears
- Mark Knopfler – Telegraph Road (live)
- Steve Morse – Tumeni Notes
- John Petrucci (Dream Theater) – Under a Glass Moon
- Al Di Meola – Elegant Gypsy Suite
- SRV & Albert King – Blues at Sunrise (live)
- Stevie Ray Vaughan – Live guitar-swap solo moment
Ha pedig tetszett a cikk, a TheNext-en még több ilyet találhatsz!
