A mindannyiunk által ismert zoonózis, a Lyme-kór, bundás barátainkra is éppúgy veszélyes, nem segít a helyzeten az sem, hogy hazánkban akár 50%-os is lehet a betegséget okozó kullancsfertőzöttség.
Az alábbiakban hasznos tippeket hozunk a gazdiknak annak kapcsán, hogy milyen módokon védhetjük meg állatainkat.
A hatékony megelőzés nulladik lépése
Természetesen beszerezhetünk a Grandopet.hu kínálatából élősködők elleni szereket, azonban fontos tudnunk, hogy a külsőleg alkalmazott készítmények körülbelül 96%-os hatékonyságot kínálnak. A szájon át alkalmazottak esetében pedig időre van szükség a hatás kialakulásához, vagyis a parazitának vért kell szívnia, hogy a hatóanyag kifejtse a várt hatását.
Ez azt jelenti, hogy továbbra is szükséges alkalmaznunk a külső paraziták elleni termékeket, de ezt még érdemes kiegészíteni másfajta “védelemmel” is. Egyedül így mondhatjuk el azt, hogy valóban mindent megtettünk.
Mit tehetünk még a kórokozók ellen?
A betegségért általában háromféle faj felelős: Borrelia burgdorferi sensu stricto, B. afzelii, B. garinii. Ezek mindegyikével találkozhatunk az ebeknél, melyek változatos tüneteket produkálhatnak. A Lyme borreliózis ellen a prevenció a legerősebb fegyver, ugyanis egy nehezen gyógyítható, idült kórképről van szó, amelynek a lappangási ideje is hónapokig tarthat, érintheti az ízületeket, az idegrendszert, de vese- és szívkárosodás is felléphet.
A már kialakult fertőzés nem a várt módon reagál az antibiotikumokra, így akár hónapokig, nagyobb dózisban is szükség lehet a kezelésre. A legbiztosabb út a megelőzés! A külső védelem mellett oltással is védekezhetünk a fertőzés ellen, ehhez célszerű olyan oltástípust választani, amely mindhárom kórokozót tartalmazza.
Ne bízzuk a véletlenre!
Kedvencünk egészsége, épsége a legfontosabb a világon, éppen ezért az összes javasolt óvintézkedést tegyük meg annak érdekében, hogy ki se alakulhasson a Lyme-fertőzés. Alkalmazzuk rendszeresen a paraziták elleni készítményeket, illetve keressük fel állatorvosunkat az oltással kapcsolatban is, ha valóban maximális védelmet szeretnénk.
Hazánkban nagyon erős a fertőzöttség, különösen az Észak-középhegységben, Nyugat- és Dél-Dunántúlon, de természetes más régiókban is előfordulhat Borrelia-fertőzött kullancs.
Hazánkban több oltás is elérhető, közülük egy olyan is, amely mindhárom faj ellen védelmet nyújt. Ezt megfontolva, döntsünk a biztosabb, hatékonyabb, tartósabb védelem mellett, és kérjünk oltást is kedvencünknek a külsőleg alkalmazott készítmények mellé.
A kellemes idő beköszöntével még több időt töltünk a szabadban, ne hagyjuk, hogy bármi beárnyékolja a felhőtlen időtöltést bundás barátunkkal! Nincs is jobb egy vidám labdázós-frizbizős programnál vagy egy kiadós sétánál a kutyánk társaságában, használjuk ki a jó időt!