A legjobb igaz történeten alapuló filmek nem véletlenül örvendenek hatalmas népszerűségnek. Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor a tévéképernyődön bontakozik ki egy valódi személy története, megpróbáltatása és sikere. Összeszedtük nektek az öt legérdekesebb megfilmesített valós történetet, válogassatok közülük kedvetekre.
Rendíthetetlen
A 2014-ben megjelent önéletrajzi ihletésű film rendezője és producere az Oscar-díjas Angelina Jolie. Louis „Louie” Zamperini olimpikon és háborús hős hihetetlen életét követhetjük nyomon. Louie két társával együtt túléli egy repülőgép lezuhanását a második világháborúban, és 47 napig hánykolódnak egy tutajon, majd elfogja őket a japán hadsereg, és fogolytáborba kerülnek.
Alt text: rendíthetetlen, igaz történeten alapuló film, Angelina Jolie, második világháború, olimpikon
Pénzcsináló
Ebben az alkotásban Billy Beane (Brad Pitt) történetét követhetjük végig. A baseball szupersztárja lehetett volna belőle, ám maga sem hitte, hogy képes lehet erre. Ha kiváló játékos nem is, de remek játékosfigyelő, majd csapatfőnök lett belőle. Azután találkozik Peterrel, a Yale-n végzett fiatal közgazdásszal, aki saját programot fejlesztett a baseball-játékosok statisztikai elemzésére. Billy társul vele, és a program segítségével olyanokat szerződtetnek, akikről már mindenki lemondott. Kezdetben mindenki csak nevet rajtuk, de azután jönnek az eredmények.
Alt text: pénzcsináló, önéletrajzi ihletésű film, Brad Pitt, baseball, sport
Egy csodálatos elme
Az Egy csodálatos elme 2001-ben bemutatott amerikai filmdráma Ron Howard rendezésében. A film a Nobel-díjas John Forbes Nash amerikai matematikus életét mutatja be, akit Russell Crowe alakít. Az alkotás 2002-ben 4 Oscart (köztük a legjobb film) és 4 Golden Globe-ot kapott.
Alt text: egy csodálatos elme, valós történet, Russel Crowe, tudomány, Nobel-díj
A számolás joga
Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De amikor már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet, találnak néhány kiaknázatlan lángelmét, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék. A három nő igazi emberi komputer: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, odáig, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: feljuttatni John Glennt az űrbe… és azután haza is hozni.
Alt text: a számolás joga, igaz történet, Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monáe, NASA, tudomány
Én, Tonya
Tonya Harding bulvártörténete a kilencvenes évek amerikai médiaeseményeinek egyik legnagyobb port kavart sztorija volt. A tehetséges fiatal műkorcsolyázó karrierje ragyogóan ívelt felfelé, amelyben a sportoló elszántsága mellett elvitathatatlan része volt a nem éppen finomkodó nevelési és edzői módszereket alkalmazó szabad szájú anyjának. Aztán Tonya egy nap megismerkedett egy férfival, s az élete innentől meredeken más irányt vett. Például egy, legnagyobb riválisa elleni merényletig. Tonya egyszeriben a legnagyobb közellenséggé vált, pedig lehet, hogy ő is csak egy áldozat volt, neveltetése és ex-pasija áldozata. Az Én, Tonya az események szatirikus feldolgozása. Vagy lehet, hogy az élet ennyire abszurd fordulatokra volt képes?
Alt text: én, tonya, jégkorcsolya, sport, Margot Robbie
Valós történetenen alapuló filmek varázsa
Az igaz történeten alapuló filmek betekintést engednek ismerős eseményekbe, izgalommal követhetjük végig híres és hírhedt emberek felnagyított élettörténetét. Személyes drámájuk még érdekesebbnek és feszültséggel telibbnek tűnik attól függetlenül – vagy pont azért -, hogy ismerjük a sztori végkimenetelét. Hiszen ki ne akarná közelebbről megismerni a történelem jelentős személyeit?