Vannak olyan filmek, amelyek közben vagy végén garantáltan nem marad a szemed szárazon. Ezeket szoktuk romantikus vagy akár konkrétan sírós filmnek is kategorizálni. Ebben a cikkben azokat az alkotásokat szedtük össze, amelyek a legtöbb listán mindig a top 10-ben végeznek.
Honnan ismerhetsz fel egy sírós vagy romantikus filmet?
Van számos árulkodó jel, ahonnan már egyből sejteni lehet, hogy egy filmet érzelmes szálra húznak majd fel. Ide tartozik a film plakátja vagy épp a szereplőválogatás. De akadnak kellemes meglepetések is azért a filmtörténetben. Már maga a Google is tart fent külön kategóriát az egyes keresések során a sírós filmeknek. Elég csak rákeresni arra, hogy „best crying movies” és máris kapunk egy 50 filmből álló listát.
A legjobb sírós filmek
Itt van 10 olyan film, ahol biztosan előkerül majd a zsebkendő. Akár menet közben, akár a film végén.
Az élet szép (La vita é bella, 1997)
Egy örök klasszikus. A történet 1938-ban játszódik, amikor is Guido beleszeret tanárnőjébe, Dorába. Dora viszont egy náci tiszt menyasszonya. Guido pedig félig zsidó.
Titanic (1997)
A kor legnagyobb hajója. Amely első nagy útján végzetes balesetet szenved. 2 nappal az indulás után egy jéghegynek ütközik és több száz utassal a fedélzetén elsüllyed.
Szerelmünk lapjai (The Notebook, 2004)
Egy szegény munkásgyerek és egy gazdag felsőosztálybeli értelmiségi lány kapcsolata, szereleme áll a történet középpontjában.
Fel! (Up, 2009)
Egy idős házaspár női tagja meghal, a bácsi pedig egyedül marad. Egy nagyvállalat szemet vet a házára és telkére, de ő nem akar engedni. Ezért léggömbök segítségével nekivág egy nagy kalandnak, de menet közben két útitársa is akad: egy kisfiú és egy kutya.
Halálsoron (The Green Mile, 1999)
Kevesen gondolnák, hogy egy halálraítélteket őrző börtönben játszódó film is lehet megható. Pedig a Halálsoron pont ilyen.
Marley meg én (Marley & Me, 2008)
A fiatal házasok a gyerekvállalás helyett először inkább egy kutyát fogadnak örökbe. Így szeretnék először megtanulni, hogy mit is jelent a felelősség és a gondoskodás. A kutya azonban számtalan váratlan helyzet elé állítja őket.
Armageddon (1998)
Igazi hollywoodi akciófilm, óriási költségvetésből. A Föld veszélyben, közeledik egy óriási égitest, amelyik akár el is pusztíthatja a teljes bolygót. A NASA azzal az ötlettel áll elő, hogy fel kell robbantani az aszteroidát mielőtt becsapódik. Elsőre nem tűnik egy romantikus sztorinak, de menet közben kiderül, hogy sokkal több érzelem van a filmben mint azt elsőre gondoltuk.
Gladiátor (Gladiator, 2000)
A korábban hős katona gladiátorként kerül Rómába, ahol megnyeri magának a közönséget és ezzel a szabadságát is.
Az oroszlánkirály (The Lion King, 1994)
Sokak gyerekkorának nagy kedvence volt Az oroszlánykirály, amelyik az egyik első széles körben is elérhető teljes estét Disney film a magyar piacon. Megszületik a trónörökös, aki nekiindul felfedezni a szavanna világát. Közben számos kalandban lesz része. De el is veszít valakit, aki nagyon közel állt hozzá.
Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream, 2000)
4 kábítószerfüggő életét mutatja be a film. A dráma középpontjában maga a függőség áll. A függőségtől pedig csak úgy lehet szabadulni, aminek az árát nem biztos, hogy érdemes megfizetni.
Persze nem minden film lesz még jó attól, hogy sírunk rajta. De a legtöbb szomorú romantikus filmről elmondható, hogy szándékosan úgy építik fel az eseményeket és a szálakat a legnagyobb eséllyel kerüljön elő egy-egy zsebkendő a könnyek letörlésére.
További 50 sírós, romantikus, szomorú film
- The Fault in Our Stars
- My Girl
- Marriage Story
- Steel Magnolias
- Stepmom
- Call Me by Your Name
- Room
- Irreplaceable You
- Terms of Endearment
- The Theory of Everything
- Mudbound
- Schindler’s List
- One Day
- Hachi: A Dog’s Tale
- Romeo + Juliet
- Boys Don’t Cry
- If Beale Street Could Talk
- Me Before You
- Philadelphia
- The Last Song
- To the Bone
- Dallas Buyers Club
- Moulin Rouge!
- Adrift
- Love Story
- All the Bright Places
- Legends of the Fall
- Seven Pounds
- Manchester by the Sea
- Ghost
- The Light Between Oceans
- Beasts of No Nation
- Revolutionary Road
- Big Fish
- The Time Traveler’s Wife
- The Champ
- First They Killed My Father
- Other People
- Dead Poets Society
- Cry-Baby
- Field of Dreams
- The Aftermath
- Harriet
- Tallulah
- Charlie St. Cloud
- Never Let Me Go