Van, akinek már a könyökén jön ki a zombis téma, de érdekes módon mikor arra kerül a sor, hogy igazán jó zombis filmeket vagy sorozatokat soroljunk fel, már igen hamar elakad a párbeszéd.
Sok sorozat próbálta meg feldolgozni a témát, de kevésnek sikerült kiemelkedni az untig ismételt klisékből. A listánkban összegyűjtöttük azokat, akik tudtak az elmúlt években valami igazán egyedit hozni a műfajba: ha bírod a zombis műfajt, ne hagyd ki ezeket a sorozatokat!
Figyelem: a leírások mind spoilermentesek a cselekményt illetően, de általánosan leírjuk, hogy miről szól egy adott sorozat.
#6: Black Summer
A sorozat rögtön az elején kezdi a történetmesélést, a zombiapokalipszis kirobbanásának pillanatában. Több szereplőt is követ, így néha nehéz lehet követni a szálakat, de össze fog állni a kép. Akciódús, izgalmas néznivaló: önmagában nem instant klasszikus, de épp eléggé leköti az embert ahhoz, hogy szurkoljon a kedvenc szereplőinek a túlélésért. A Z Nation című sorozat készítői állnak mögötte, így ha az tetszett, akkor ez is beválhat nálad.
#5: Santa Clarita Diet
Ha nem vagy oda az extrán durva sorozatokért, de szívesen nézel zombis sorozatot, érdemes belekezdeni a Santa Clarita Diet-be.
A sorozat egyik szereplője váratlanul zombivá alakul, de a család nem hagyja cserben: megpróbálnak gondoskodni róla és “etetni”, de mindezt úgy, hogy a szomszédság ne jöjjön rá, mi történik náluk a négy fal között. A sorozat valójában egy családi vígjáték is lehetne, csak épp egy zombis csavarral. Sajnos csak három évadot élt meg, de mindhárom igen jó értékeléseket kapott: ha kedveled a Netflixes sorozatokat, ajánlott belenézni.
#4: Daybreak
Mad Max + egy kis vígjáték + zombik? Na ez a Daybreak.
A sorozat Kaliforniában játszódik, ahol a sztori szerint szinte mindenki zombivá, azaz “ghoulie-vá” változott egy bioterrortámadás következtében. A csavar a történetben, hogy ez csak a felnőttekkel történt meg: a 18 év alattiak normálisak maradtak. A felnőttek pedig a terrortámadás pillanatában megmaradt utolsó gondolatukat ismételgetve vándorolnak a városban agyak után kutatva.
A főszereplőnk Josh Wheeler, aki egyedül próbál meg boldogulni, és megtalálni a barátnőjét, nyilván kisebb-nagyobb problémákba keveredve. A sorozat egészen jól hozza a könnyed, humoros hangulatot – már amennyire egy zombiapokalipszis az tud lenni. Jó csavar a hagyományos komor zombis sztorikon. Ha bírod a morbid humort, ne hagyd ki.
#3: Kingdom
Egy koreai sorozattal van dolgunk, amit csupa pozitív értelemben értünk. Ha szereted a koreai filmeket, mint pl. a Parasite, vagy a szintén zombis témájú kiválóan sikerült Train to Busan, akkor ebben sem fogsz csalódni.
A többi zombis sorozathoz képest lassan indul be, kell rá időt szánni. Itt lassabban szabadul el a káosz, de izgalomban nem lesz hiány. És a legjobb az egészben? Itt nincs gépfegyverrel meg katonai járgányokkal védekezés a zombik ellen: az egész az 1500-as években játszódik.
#2: The Walking Dead
A mára klasszikussá vált zombis sorozat, amiről szinte mindenki hallott már, akit kicsit is érdekel a műfaj. És jó okkal, hiszen az első évad hangulata azóta is utánozhatatlan.
Ha még esetleg nem ismerted a sorozatot, azt kell tudnod róla, hogy egy olyan világban játszódik, ahol már elszabadultak a zombik – tehát a kiváltó okokat át is ugorjuk, rögtön a lényegbe érkezünk. A sorozat főszereplője Rick Grimes sheriff, aki kómából felébredve találja magát zombik között egy kórházban.
Az első évad tökéletesen elkapja a poszt-apokaliptikus hangulatot, ezért kapta az előkelő helyet a rangsorban. Nehéz dolgunk volt a döntéssel, a későbbi évadok ugyanis már nem tudják hozni pont ugyanazt a minőséget, de ha magával ragadott a sorozat már az elején, akkor jó időtöltés lehet neked.
#1: Dead Set
Ismerős a Black Mirror? Ha igen, akkor érdemes jobban utánajárni, ki is áll mögötte: Charlie Brooker, a sorozat showrunnere ugyanis már jóval a futurisztikus, de kissé morbid sikersorozat előtt is tett már le olyat az asztalra, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Egy valóságshow-val indul a történet, a Big Brother egyik aktuális részét látjuk. Csak éppen miközben a villalakók a házban drámáznak, körülöttük elszabadulnak a zombik – csak épp nekik erről fogalmuk sincsen. A szereplők között van kellően szerethető és utálható is (persze a karakter, nem maga a színész), van kinek szurkolni. A szokásos “kihalt városban menekülünk a zombik elől” helyzetet itt el lehet felejteni, a valóságshow érdekes csavart ad a történetnek. Ha tetszett a Black Mirror, ezt se hagyd ki!
Bónusz tipp
Community epizód: Epidemiology
Ha bejött a Rick & Morty, de nem tudsz várni a következő évadig, a Community kiváló sorozat az idő kitöltésére. Nem véletlenül, hiszen a készítő Dan Harmon keze munkája a Community is: sokkal kevesebb benne a morbid humor, de legalább ugyanolyan szórakoztató. Maga a sorozat csak egy részig érinti kedvenc emberi ragadozóinkat: Epidemiology című rész meglepően jól teljesít a témában. Már a kiindulópont se semmi: a dékán a halloween-i bálon költségcsökkentési okokból lejárt katonai ételeket szolgál fel, ami persze nincs jó hatással arra, aki eszik belőle.