Vannak filmek, amiket megnézel, jókat nevetsz, és másnapra el is felejted őket. És vannak azok, amik után hirtelen csend lesz. Ülsz a kanapén, nézed a sötét képernyőt, és azon gondolkodsz, hogy vajon te mit csinálnál másképp, ha újrakezdhetnéd. Nem kell, hogy ezek a filmek nagy látványvilággal dolgozzanak, vagy tele legyenek hollywoodi hősökkel — elég, ha megmutatnak valamit, amit rég nem láttál: az emberséget.
Ezek a filmek pontosan ilyenek. Nincs bennük varázslat, mégis valami elmozdul benned, mire lefut a stáblista.
Az élet szép (La vita è bella)
Kevés film tud ennyire fájdalmasan szép lenni. Roberto Benigni egyszerre rendező, író és színész, és olyan szeretettel mutatja meg, hogyan próbál egy apa játékot csinálni a háború borzalmaiból, hogy a gyereke ne féljen, hogy az embernek összeszorul a torka. Egy film, amitől újra hálás leszel a legegyszerűbb pillanatokért is.
A bakancslista (The Bucket List)
Két idős férfi, akik rájönnek, hogy nem érdemes halogatni az életet. Jack Nicholson és Morgan Freeman duója egyszerre vicces és megható, de a legjobb az benne, hogy minden klisé mögött ott a valóság: mindannyian írogatjuk a saját bakancslistánkat, csak néha elfelejtjük kipipálni a sorokat.
Ízek, imák, szerelmek (Eat Pray Love)
Julia Roberts karaktere fogja magát, és kisétál az életéből, hogy újra megtalálja önmagát. Persze lehet mondani, hogy ez a film egy giccses utazási katalógus, de van benne valami nagyon igaz: időnként muszáj kiszállni, mielőtt teljesen elveszítjük önmagunkat.
A boldogság nyomában (The Pursuit of Happyness)
Will Smith és fia játsszák el egy valódi apa és fiú küzdelmét a túlélésért. A film brutális, néha fájdalmasan őszinte, de tele van reménnyel. Egy pillanat alatt rád ébreszt, mennyire másképp nézünk a boldogságra, ha már csak egy marék esélyünk maradt.
Holt költők társasága (Dead Poets Society)
„Carpe diem” – mondja Robin Williams, és azóta is ott visszhangzik bennünk ez a két szó. A film nem csak a tanulásról szól, hanem arról is, hogy merjünk másképp gondolkodni. Mindenkinek kéne egy tanár, aki legalább egyszer az életében megkérdezi: Te mitől élsz igazán?
Forrest Gump
Forrest egyszerű, őszinte és szerethető. Nem akar több lenni senkinél, és pont ettől működik. Ahogy végigkíséred az életét, lassan rájössz, hogy talán neked is megvan a saját „doboz bonbonod” – csak eddig nem figyeltél rá.
Mielőtt felkel a nap
Ethan Hawke és Julie Delpy két idegen, akik egy vonaton találkoznak, és egyetlen éjszakán keresztül beszélgetnek. Ennyi. Nincs akció, nincs dráma, csak két ember, akik tényleg figyelnek egymásra. A film pont olyan, mint egy pillanat, amit nem akarsz elengedni.
Az utolsó szamuráj (The Last Samurai)
Tom Cruise most nem akcióhős, hanem egy elveszett ember, aki egy másik kultúrában talál vissza önmagához. A film lassú, mély és tele van tisztelettel – és arról szól, hogy a változás néha nem hangos, csak csendesen átírja, amit eddig hittél magadról.
A vadon (Into the Wild)
Egy fiatal srác mindent maga mögött hagy, hogy megtalálja a szabadságot. De a természet nem bocsát meg – és a film végére te is érzed, hogy a szabadság néha csak annyit jelent: nem menekülni tovább.
Ezek a filmek nem feltétlenül vidámak, de mindegyik hagy benned valami nyomot. Nem tanítanak közvetlenül. Nem olyanok, mint a motivációs könyvek ezerei, amiben ígérgetéseket találsz a boldog életre.
