C# programozás (C Sharp): Az alapok, lépésről lépésre

c sharp programozás

A C# története a 90-es évekig nyúlik vissza.

Ezekben az években a Microsoft és a Sun Microsystem kapcsolata pereskedésig fajult.

A jogi procedúra eredménye az lett, hogy a Microsoftnak el kellett távolítania a legnépszerűbb terméke, a Windows operációs rendszereiből a saját Java keretkörnyezetét, hiszen azt saját operációsrendszer-specifikus függvényekkel és szolgáltatásokkal bővítette ki.

Erre azonban nem volt engedélye a Sun Microsystemstől – a Java licensz birtokosától.

Ez az esemény indította be a C Sharp fejlesztését.

De vajon hogyan függ össze a C# a .NET-tel, hogyan kapcsolódik ide a Unity, mi jellemzi a C# alapjait, és mit érdemes tudni a C# programozásról?

C# alapok

Miután a Microsoft eltávolította a Java-t a rendszereiből, saját keretrendszer fejlesztésébe kezdett, ami végül a .NET lett (ejtsd: dotnet).

A .NET keretrendszer egyik programnyelve nem más, mint a C#, ami ma már gyakorlatilag a legelterjedtebb .NET alapú programnyelv, és amit a ma már kisebb legendának számító Anders Hejlsberg és csapata fejlesztett – akkoriban még COOL (C-like Object Oriented Language, avagy C-szerű Objektum Orientált Nyelv) fedőnév alatt. Hejlsberg egyébként a Turbo Pascal eredeti szerzője, illetve a Delphi vezető tervezője.

A keretrendszert és a hozzá tartozó programnyelvet — immáron a hivatalos, ma is ismert nevükön — a 2000-ben megtartott PDC konferencián mutatták be.

A C Sharp (ejtsd: szí-sárp) alapját a fejlesztőcsapat szerint főleg a C++, míg a kritikusok szerint inkább a Java szolgáltatta. Van olyan elmélet is, amely szerint a C# nevében gyakorlatilag a C és a négy pluszjel látható (C++++, hiszen a négy pluszjelet egymásra rakva egy #-t kapunk), ami lényegében a C++ továbbfejlesztett változatát akarja sugallni.

Fontos, hogy a .NET keretrendszer nem egyenlő a C Sharppal, hiszen bár mindkettő a Microsoft webes laboratóriumából került ki, de a C# programozás más keretrendszereken is használható.

Az egyik legnépszerűbb ilyen rendszer a játékfejlesztés egyik legfontosabb motorja, a Unity.

Unity programozás

A Unity a világ jelenlegi legnépszerűbb játékmotorja, ami nem csak a legismertebb játékok, de az új generáció alapját is képezi – többek között például a virtuális valóságét (VR).

Ám nem csak a játékipar épül rá, hanem az építészeti látványtervek vagy a háromdimenziós animációk egy része is ezen a keretrendszeren készül.

Bár a Unity-alapú játékok csak Microsoft Windows vagy Mac OS X operációs rendszereken fejleszthetőek, de az így elkészült videojátékok a Windows és Mac OS operációs rendszereken kívül többek Xbox, PlayStation, Wii, iPad iPhone és Android rendszereken is futnak.

A Unity több olyan díjat is nyert, amelyek fejlesztői körökben igen nagy presztízsű elismerésnek számítanak, például a Technológiai Innovációs Díjat, de érdemes megemlíteni az Apple Design Awards-on megszerzett második helyet is.

C# programozás

A C Sharp egy igen sokrétű nyelv, ami objektumorientáltságának köszönhetően viszonylag könnyen kezelhető, egyszerű és hatékony. Ezek a tulajdonságok egy kezdő fejlesztő számára is fontosak. Ám mindezek ellenére — ahogy azt majd a “C Sharp megtanulása” részben is írjuk — a kezdőknek nem feltétlenül ajánlott ezzel a programnyelvvel elindulni.

A fizetesek.hu elemzései alapján a C#-ban fejlesztők átlagéletkora 32 év, a fizetéseket illetően pedig összességében a 90. helyen áll – minden szakmát tekintve.

Cikkünk írásakor az átlagfizetés körülbelül 400 és 800 ezer forint közé tehető. Természetesen a spektrum egyik oldalán a junior fejlesztők, míg a másik oldalán a senior programozók találhatók. A nagyobb képet tekintve a .NET fejlesztők általánosságban ennél egy kicsit többet vihetnek haza, az ő fizetésük 450 és 950 ezer forint közé tehető, bár ez természetesen a szaktudástól is erőteljesen függ, hiszen egy C#-pal dolgozó webfejlesztő jóval kevesebbet keres, mint egy szoftvermérnök, aki ugyanezt a programnyelvet használja.

Sajnos az adatok azt mutatják, hogy a nők aránya a zéróhoz tendál a C Sharp fejlesztők körében.

Ennek az egyik fő oka nem más, mint az a tény, hogy a C# kurzusok sokkal ritkábbak, mint például a webfejlesztői (pl.: HTML és CSS) tanfolyamok.

C Sharp megtanulása

Bár a .NET-alapú programnyelv viszonylag könnyen kezelhető, de a különböző webfejlesztő nyelvekhez képest a C Sharp megtanulása mégis jóval lassabb. Egyéntől függően akár több évre is szükség lehet ahhoz, hogy C# fejlesztőként egy kezdő el tudjon helyezkedni a munkapiacon a fentebb említett junior fizetésért.

Amennyiben viszont egy szakmabeli már rendelkezik programozói háttérrel, akkor a tanulási idő jelentősen lerövidül, és néhány hónap alatt könnyen elsajátíthatja az objektumorientált programnyelvet.

A C# mindezzel együtt is egy viszonylag egyszerű, de lassan elsajátítható programnyelvnek számít, ezért aki még teljesen új ebben a világban, annak nem biztos, hogy a megfelelő választás.

Azoknak viszont, akik mégis emelett teszik le a voksukat, jó hír lehet, hogy a Microsoft eszközkönyvtárát szabadon felhasználhatják a webfejlesztéshez – így akár webes alkalmazások vagy weboldalak is fejleszthetőek vele.

Iratkozz fel!

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Kiemelt cikkek

netflix sorozat ajánlo

A legjobb igaz történeten alapuló filmek – Toplista

A Bluetooth billentyűzet magyar kiosztással ma már nem luxus.

Bluetooth billentyűzet laptophoz, tablethez – milyet vegyek?

online vásárlás marketing stratégia

Mitől válik produktívvá egy marketing stratégia?