Vannak filmek, amelyeket megnézel, kikapcsolódsz, majd a stáblista után már a vacsorán jár az eszed. És vannak azok, amik napokkal később is ott motoszkálnak benned — új gondolatokkal, furcsa érzésekkel, néha kicsit felkavarva, néha megnyugtató felismerésekkel. Az ilyen filmeket nem egyszerűen megnézi az ember. Átéli, feldolgozza, és valahogy mindig más emberként áll fel a kanapéról, mint ahogy leült.
Az alábbi válogatásban olyan alkotások kaptak helyet, amelyek nem hagyják, hogy automata üzemmódban nézz filmet. Megállítanak, kérdeznek, néha provokálnak, máskor költőien mesélnek a világról, szerelemről, valóságról, emlékeinkről és arról, kik is vagyunk valójában.
Ex Machina
Az Ex Machina egy 4 szereplős kamara-sci-fi, ahol egy fiatal programozó, Nathan a nyaralójába hívja egyik programozóját Calebet. Aél, hogy bevonja egy kísérletébe, ahol eg verseny győzteseként egy hét alatt hétszer kell beszélgetnie egy robotnővel, Ava–val.
A feladat. meg kell állapítsa Ava valóban mesterséges intelligenciával van-e ellátva, tehát rendelkezik öntudattal, képes-e önálló gondolatiságra. A Turing teszt alapján zajló beszélgetésekből kiderül: Ava tényleg mesterséges intelligencia. De közben más valai más sem hagy majd nyugodni.
A viharsziget (Shutter Island)
A második világháború traumájában élő nyomozó egy elszigetelt elmegyógyintézetbe érkezik egy eltűnt beteg ügyében, ahol semmi sem az, aminek látszik. Martin Scorsese filmje lassan csavarja fel az idegeidet, miközben a valóság és az elme labirintusa között bolyongsz Leonardo DiCaprio zaklatott alakításával kísérve.
A helyszín komor, a hangulat sűrű, és minden apró részlet jelentéssel bír — vagy mégsem? A végső kérdés pedig örökre ott marad: mi a kegyetlenebb — az igazság vagy a hazugság, amiben túl lehet élni?
Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind)
Mit tennél, ha egy fájdalmas szerelem minden emlékét kitörölhetnéd? Jim Carrey és Kate Winslet egy érzelmes, álomszerű utazáson kísér el az emlékezet mélyére, ahol a legfájóbb pillanatok néha a legszebbek is egyben.
A film olyan melankolikus könnyedséggel beszél szerelemről, veszteségről és újrakezdésről, hogy közben meg sem érzed, mennyire mélyre hatol. És amikor a végére érsz, talán te is újraértékeled, mi mindent tartasz meg magadban — még akkor is, ha fáj.
Stranger than Fiction
Will Ferrell ritka drámai szerepben tűnik fel, és meglepően hiteles: Harold, az unalmas adóellenőr egy nap arra ébred, hogy egy narrátor hangja követi minden mozdulatát. Hamar kiderül, hogy valaki a fejében éppen róla ír könyvet — és nem biztos, hogy boldog befejezéssel.
A film humorral, filozófiával és finom iróniával mesél arról, hogyan találhat rá valaki a saját életére akkor is, ha eddig csak mások szabályait követte. Egy kis romantika, egy csipet abszurd, és egy nagy adag lélekemelő felismerés.
Fekete Hattyú (Black Swan)
Natalie Portman mesteri, Oscar-díjas alakítása egy balett-táncos tökéletességig hajszolt átalakulásáról még a stáblista után is szorítja a mellkast. A film a művészi ambíció, a kontroll és az identitás széthullásának pszichothrillerként elmesélt balladája.
Kegyetlenül szép és nyugtalanító, miközben a „tökéletesség ára” kérdés körül forog. A tükör túloldala néha félelmetesebb, mint gondolnánk.
2001: Űrodeüsszeia (2001: A Space Odyssey)
Kubrick időtlen sci-fije nem egyszerű film — élmény, amelyet minden megtekintés újraértelmez. A mesterséges intelligenciától az emberiség eredetén át a kozmikus magányig olyan kérdéseket feszeget, amelyekre nincs és talán nem is kell válasz.
Hosszú, meditatív képei és hipnotikus zenei világa lassan húznak be egy olyan térbe, ahol az idő és a logika néha csak mellékszereplő. A befejezés pedig… nos, azt nem elmagyarázzák, azt át kell érezni.
12 majom (12 Monkeys)
Terry Gilliam kultikus, időutazásos sci-fije megtévesztően kaotikusnak tűnik, mégis szinte matematikai pontossággal építkezik. Bruce Willis egy posztapokaliptikus jövőből érkezik vissza, hogy megakadályozzon egy világjárványt — vagy legalábbis ezt hiszi.
A történet egyszerre feszült, groteszk és mélyen filozófiai, miközben folyamatosan azon tűnődsz, mi valóság és mi képzelgés. Kevés film képes ennyire játszani az idővel — és velünk.
Memento
Christopher Nolan már korán megmutatta, hogy mesteri módon képes szétszálazni az időt és az emlékezetet. A történet visszafelé halad, így a néző ugyanúgy keresi az igazságot, mint a rövid távú memóriazavarral élő főhős.
Minden információ gyanús, minden szereplő kétarcú lehet, és ahogy haladsz a filmben, egyre bizonytalanabbá válsz abban, kiben bízhatsz. Összeáll a kép — de megnyugtat-e, amikor megtörténik?
Rekviem egy álomért
Kevés film mutatja be ilyen brutális őszinteséggel, hogyan csúszik ki valaki a saját élete fölül, miközben csak boldog szeretne lenni. Darren Aronofsky filmje nem enged el, nem finomkodik, és nem ad könnyű vigaszt — helyette kőkemény tükröt tart minden vágyunk és függőségünk elé.
A vizuális eszközök, a zene és a színészi játék együtt építik fel azt a lassú, gyomorszorító zuhanást, amit nézőként is nehéz feledni. Felkészülni lélekben ajánlott.
Csillagok között
Nolan űreposza nem csak látványos sci-fi, hanem mélyen emberi történet apáról, lányról, időről és döntésekről, amelyek térben és időben is tovább rezegnek.
A film a tudományos elméletek és az érzelmi dráma határán táncol, miközben olyan kérdéseket feszeget, hogy meddig mennénk el azokért, akiket szeretünk — és meddig mehet el az emberiség, hogy túléljen. Monumentális, gyengéd, feszültséggel teli, és tele van emlékezetes pillanatokkal. Egy film, amit nem csak nézni, hanem érezni kell.
Egy jó film nem ad kész válaszokat — inkább kérdéseket hagy maga után
Ezek az alkotások nem biztos, hogy könnyűek, és néha kicsit kibillentik az embert a kényelmes rutinból. De épp ez bennük a varázs: megmozgatják az elmét és a szívet, és időről időre visszahívnak, hogy új szemmel nézz rájuk. Ha elcsendesednél, inspirálódnál vagy egyszerűen csak szeretnél valami olyat, amitől kicsit mélyebben lélegzel — itt a tökéletes lista.
Nem találtad meg a megfelelőt? Itt vannak korábbi listáink, válogass kedvedre!
