1. Nem minden sportcipő futócipő
Főleg a kezdők követik el azt a hibát, hogy az szekrényben porosodó régi sportcipőjüket fogják be a futáshoz. Pedig igencsak gyakran az a lábbeli egyáltalán nem lesz alkalmaz ehhez a sporthoz. A futócipők ugyanis speciális talpkialakítással rendelkeznek, és például aszfalton egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cipőben futunk. Egy egyenes talpú futócipő nem csak rendkívül kényelmetlen lehet már az első rövidebb kocogásoknál, de jelentősen lassítja is a teljesítményünket. A merev, egyenes talp ugyanis nem engedi, hogy a talpunk megfelelően gördüljön ilyenkor. A futócipők ezért mindig kicsit íveltek, az orrésznél hajlítottabbak. Ezen kívül a talpszerkezet is másabb, mint például egy utcai cipő esetén. A futócipőknek meg kell azzal is birkóznia, hogy amikor a lábunk becsapódik futáskor, sokkal nagyobb súly terheli, mint az átlagos séta alkalmával. Ezért a talpszerkezet egy futócipő esetén egyrészt tompítja a becsapódást, másrészt jóval strapabíróbb, mint például a divatcipők esetén. Ha tehát futásra adjuk a fejünk, akkor mindenképp olyan sportcipőt válasszunk, amelyet futáshoz készítettek.
2. Mennyit és hol futunk? Olyan legyen a futócipő is
Kezdőként kétségtelen, hogy egyáltalán nem muszáj azonnal a több tízezer forintos futócipőket megvásárolnunk, bőven elég lesz kezdéshez egy alapdarab is. Viszont ezekből is többféle modell létezik. Például, ha aszfalton vagy járdán szeretnénk futni, akkor olyan futócipőt válasszunk, amely ilyen felületen használható, hiszen léteznek kültéri, beltéri, aszfalt, salak és még terepre való modellek is. Amennyiben nem tudjuk, hogy milyen terepen fogunk futni, vagy ez változó, akkor viszont a többféle felületre való lehet a jó megoldás. A futás mennyiségét is érdemes figyelembe venni. Léteznek maratonra való futócipők és olyanok, amelyeket kezdőknek ajánlanak. Az olyan jól ismert márkák, mint az adidas, a Nike vagy a Puma, speciálisan készít profiknak és kezdőknek is ilyen cipőket. A https://www.ecipo.hu/puma.html linkre kattintva például a Puma modelljei közül választhatunk sokféle alapdarabot is.
3. Megbízható helyről vásároljunk futócipőt
Amennyiben már tudjuk, milyen modellt szeretnénk, az a legjobb, ha megbízható helyről vásárolunk. A legjobbak a jól ismert márkák, nem csak a kezdők, de haladók számára is. Viszont ezek lehetnek hamisak, ezért olyan helyről érdemes választani, ami megbízhatóan eredeti márkákat forgalmaz. Az Ecipő például kizárólag eredeti garanciális modelleket árul, és gyakran igencsak szimpatikus akciókkal várja a futósport szerelmeseit. Ezért mindenképp használjuk ki a futócipő ajánlatokat az Ecipőnél. A webáruházban nem csak alap futócipőket, de igazi profiknak való modelleket is találunk, természetesen a legújabb trendekből válogatva.