Amikor életünk egy meghatározó tényezőjéről van szó, a mosolyunkról, természetes, hogy olyan megoldással szeretnénk élni, amely tartós, ugyanakkor az alacsony komplikációs ráta szintén alapelvárás. Persze hajlamosak vagyunk arról megfeledkezni, hogy mindez rajtunk is múlik.
Fontos tényezők a szakember oldaláról
Amint megnézzük a Halász Klinika fogpótlás csomagjait, láthatjuk, hogy többféle opcióból is választhatunk. Nem véletlen, hiszen a hírnevük napjainkban egyet jelent a tartóssággal, a minőséggel és a csúcstechnológiával. S ebből már egyértelművé válik az is, hogy mennyire fontos, hogy specialistákhoz forduljunk, akik élen járnak a fogpótlásos kezelésekben, rengeteg tapasztalattal és komoly szaktudással rendelkeznek.
Igen ám, de nem csupán ezen múlik a siker, hiszen az alkalmazott alapanyagok, a választott technológiák és eljárástípusok mind hozzájárulnak a tartós végeredményhez. Az említett klinikán alapvető fontosságú az is, hogy minél hosszabb élettartamot garantáljanak a fogpótlásokra és az implantátumokra. Ez a törekvés vezethet ahhoz, hogy élethosszig tartó megoldások szülessenek.
A páciens szemszögéből
Sokan elfelejtik, hogy nem egyedül a szakemberen múlik a siker, hiszen a páciens szerepe is jelentős, például annak kapcsán, hogy mennyire súlyos állapotban keresi fel a szakrendelést, mennyi idő telik el kezeletlenül. A foghiány tartós fennállása ugyanis rengeteg negatív következményt von maga után, kezdve az íny és a csont leépülésétől egészen a meglévő fogak torlódásáig. S ekkor még nem említettük az állkapocs deformációit, amelyek hosszabb távon kialakulhatnak, ennek következtében pedig gyakoribbá válhat a fejfájás és nyaki fájdalmak is.
Szintén rengeteg múlik azon is, hogy a sikeres kezelést követően a páciens betartja-e a teendőket, képes-e életmódváltásra, gondosabb fogápolási szokások kialakítására.
Kiváló minőségű fogpótlások
Annak függvényében, hogy milyen elvárásaink vannak, többféle lehetőség közül választhatunk. A Prémium Gold és Silver mellett dönthetünk a “megfizethetőbb” Basic fogpótlás mellett is. A “korlátozottabb tudású” megoldás is minőségi fogpótlást kínál 5 éves garanciával.
Azonban, ha nem szeretnénk kompromisszumokat kötni, választhatjuk a csúcskategóriás Gold csomagot 10 éves garanciával, amely a gyakorlatban könnyen elérheti a 30-40 évet is. A lehetőség tehát adott, hogy saját kereteinkhez mérten visszanyerhessük a mosolyunkat.
Érdemes segítséget kérni a Halász Klinika szakembereitől már a beavatkozás előtt, a tervezés fázisában, hiszen sokkal pontosabb képet kaphatunk az egyes típusokról, illetve a kérdéseinket is feltehetjük, ami segít a mérlegelésben. Persze döntően az állapot súlyosságától függ, hogy egyáltalán mi hozható ki a helyzetből, így érdemes mielőbb bejelentkezni és mihamarabb megkezdeni a szükséges kezelést.